Címkék
Pastor borok a Szekszárdi borvidékről. A szekszárdi Présház utcában nőttem fel. Mint ahogy minden kisgyerek, akinek a rokonsága bortermeléssel foglalkozik, én is minden hétvégén a szőlőben voltam. Szedtem a vesszőket, fel akartam ülni a traktorra, és ha csak három fürtöt is szedtem le a szüret alatt, boldog voltam, hogy ott lehetek a felnőttekkel.
Aztán szűk lett számomra a vidék, és világot szerettem volna látni. Londonba vezetett az utam, és néhány kacskaringó után egy borbárba kerültem. Nemzetközi csapatban dolgoztam mint borpincér, és folyamatosan bővítettem a borismeretemet. A különböző nációkhoz tartozó személyzet között a bor és a munka barátságokat szőtt. Kicseréltük az otthoni tapasztalatainkat, és eljutottunk egymás hazájának távoli termőhelyeire. Így kerültem később Ausztráliába, Dél-Amerikába, keresztül-kasul, át a borvidékeken. Bárhol jártam, mindenütt a kézműves családi pincészetek vonzottak, az óriási csúcstechnológiával dolgozó borkombinátok világa messze állt tőlem. Messze a szülőhazától jöttem rá, hogy az a harmónia, amit kint tapasztaltam, Szekszárdon is megtalálható a borban, és vissza kell térnem a gyökereimhez. A tüzes, de mégis letisztult, és őszinte borokat szeretném a fogyasztóhoz eljuttatni.
A Pastor Pince jelenleg három hektár szőlőterületről készíti dűlőszelektált borait. Szőlőterületeink az Előhegyen (Cabernet Sauvignon), a Görögszó dűlőben (Merlot, Cabernet Franc), a Benedek hegytetőn (Cabernet Franc), Leányváron (Olaszrizling) és a Sauli völgyben (Kékfrankos) helyezkednek el. Fiatalos lendülettel, családi összefogással, a megfelelő hozamkorlátozást alkalmazva szeretnénk megjeleníteni a Szekszárdi Borvidék sokszínűségét.
Juhász Tibor
Kékfrankos - Merlot - Cabernet Franc - Cabernet Sauvignon Közepes rubin színű, illatában meggy és fekete bogyós gyümölcsök keverednek egy kevés fűszeres, mentás jeggyel kiegészítve. Selymes tannin textúra, amit mindvégig frissesség kísér ízében egy kevés mentával és keserű csokoládéval.
A Benedek hegytetőn lévő ültetvényünkről szedtük az egyik leghosszabb érési idővel rendelkező szőlőnket. 15 hónapig barrique hordóban érlelődött, majd ezt követően palackban fejlődött.
A birtok legjobb fekvésű területe található az Előhegy fennsíkján, melyről kézi szüretelés során válogattuk a szőlőt. A nemes alapanyagot vegyes dongájú barrique hordókban érleltük 15 hónapon keresztül, a végleges ízvilág kiteljesedése érdekében.
80% Franc és 20% Merlot házasítása a Görögszó dűlőből. Október közepi szüret. Spontán erjesztve, saját élesztőkkel, szűretlenül palackozva. Francia és magyar, első és másod töltésű tölgyfahordókban érlelve 24 hónapig. Komplex, szép egyensúlyú, folyamatosan változó: erdei bogyós gyümölcsök, likőrös hordós fűszerek, dohány, csokoládé. szilva, cédrus, menta,...
Kékfrankos és egy pici Zweigelt házasításából készzült a Leányvár dűlőből. Friss, ropogós, filigrán, ribizlis, szamócás, mályvacukros, enyhén szénsavas. Nagyon populáris stílus!
Kiváló minőségű termését a Sauli völgyben található tőkéiről kézzel szüreteltük, és válogattuk. Francia tölgyből készült hordókban érlelődött 15 hónapon át a letöltés elött.
A szekszárdi Előhegy bakművelésű öreg tőkéiről szüretelve. Spontán erjesztve, ülepítve, derítés és szűrés nélkül, minimális kénhasználattal. 1,5 éves ászokhordós érlelés után palackozva. Fekete ribizlis, cseresznyés, gránátalmás, karakteres, a fajtára jellemzően finoman fűszeres.