Gyártók

Információ

Lista rendezése gyártónként Szentesi Pince

Szentesi József tősgyökeres budaörsi sváb családból származik, gyerekkorában szőlőtermesztés és borkészítés nélkül elképzelhetetlen volt az élet. A hetvenes-nyolcvanas évek szocialista szemléletű gazdálkodása és az ezt kísérő ipari bortermelés mind a szőlőtől, mind a bortól távol tartotta. 1998-ban aztán úgy határozott, hogy mégis visszatér a gyökerekhez, és évente készítene egy hordó bort, amelyet, ahogy ő fogalmaz „nyáron a diófa alatt, télen a kandalló mellett barátokkal elszürcsölgetek”. A hobbiból aztán szenvedély lett, a területek növekedtek és egyre többféle bor került ki a pincétől, amely hamar felkeltette a borszakírók és borkedvelők figyelmét.

Kevesen tudják, hogy Budaörsön az ötvenes években még közel 500 hektár szőlőt műveltek. Budapest terjeszkedése, a telekárak emelkedése azonban magával hozta a területek pusztulását. 2001-re a budaörsi szőlőterületek 1 hektárra zsugorodtak, a szőlőtelepítésre alkalmas helyek tulajdonképpen megszűntek. Ezért Szentesi József a Velencei-tó környéki településeken vásárolt területeket, a szakcsoporti szőlőket részben átoltotta, besűrítette. Ma összesen 14 hektár tartozik a pincészethez, ennek 85%-a Nadapon, 10%-a Pázmándon, a fennmaradó rész pedig Sukorón található.


Magyarországon, szemben a klasszikus európai bortermelő országokkal, rendkívül kevés régi fajtát tartanak termesztésben. Szinte érthetetlen, hogy a sok száz évig jól szolgáló szőlőfajták miért szorultak néhány évtized alatt a háttérbe. Ez a súlyos ellentmondás, a feladottnak látszó magyar szőlészeti örökség az, ami Szentesi József érdeklődését felkeltette. 19. századi szőlészeti és borászati munkák tanulmányozása után 10-10 feledésbe merült fehér- és kékszőlőfajta telepítéséről döntött. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből vesszőket kért és a Velencei-tó körül megkezdte a fajták szaporítását-ültetését.



A különböző történelmi források a kiválasztott fajtákat első osztályúnak tartották. Termesztésük a filoxéravészt követően igen erősen visszaszorult, majd végül a 20. század második felére tulajdonképpen meg is szűnt. Helyüket főként az egyszerűbben kezelhető, az ipari bortermelés igényeihez jobban illeszkedő világfajták vették át. Pedig ezek az elfeledett fajták az 1800-as években olyan híres borokat adtak, mint a budai vörös (csókaszőlő és kadarka házasítása), amely az exportpiacainkon is ismert volt. De az ős-somlói borházasítást sem tudjuk ma már megkóstolni, amely furmint, lisztes, kéknyelű, fehér góhér, zöld szilváni és piros bakator házasítása lehetett (ld. Ambrus Lajos kutatásait a témában).


A pince első „feltámasztott” bora csókaszőlőből készült 2004-ben. Ugyan csak üvegballonnyi mennyiséget lehetett szüretelni, de annyira jól sikerült, hogy borászok, borszakírók és borkedvelők egyaránt csodájára jártak. A csókaszőlővel ma már több mint évtizednyi tapasztalat gyűlt össze. Az első fajta volt, amely hordóba kerülhetett és számos évjáratban kiemelkedően teljesített és az idő próbáját is jól állja. A „csókát” aztán a bajor-fajták, a tihanyi kék és a vörös dinka követték. Több fajtából ma is csak üvegballonnyi mennyiségű bor áll rendelkezésre. A közel 30 fajtával történő kísérletezés rendkívüli kihívást jelent, hiszen minden évjáratban pontosan harmincszor kell eltalálni a megfelelő szüreti időpontot, harmincféle gyümölcsöt kell feldolgozni, kierjeszteni és harmincféle borral kell külön foglalkozni.


 Szentesi Józsefet erőfeszítései eredményeképpen 2013-ban a Borászok Borásza díjjal tűntették ki.


Szentesi József 2005-ben eljutott Burgundiába és látogatást tehetett a világ leghíresebbjei közé tartozó pincészeteknél, amely óriási hatással volt rá és meghatározta a további szemléletét. Így alakult ki a birtok művelési filozófiája. A szőlőben gyomirtó és rovarirtó, valamint felszívódó gombaölő szerek használata kizárt. Az utóbbi időszakban az organikus szemléletű művelés felé történtek lépések. A munkák nagy része kézzel történik, a tőkék művelése kíméletes. A borok egységesen alacsony tőketerhelés mellett készülnek.


 A pincetechnológiát illetően a lehető legkevesebb beavatkozás a cél. Az erjesztés minden bornál spontán és hőmérséklet szabályozás nélkül történik tartályban, illetve kádon. A vörösborok kézi csömöszöléssel készülnek, az almasav lebontása is spontán történik. A fehérborok jellemzően üvegballonban, tartályban, kisebb részben nagyméretű hordóban érlelődnek, a vörösborok kisméretű hordókban kerülnek iskolázásra és szűrés, valamint derítés nélkül kerülnek palackozásra.



A Velencei-hegység

A Velencei-hegység egy 300 millió éves földtörténeti korszaknak állít emléket. A hegységet alkotó gránit mélységi magmás kőzet, amelyet a paleozoikum intenzív vulkáni tevékenysége hozott létre és pont itt, a Velencei-tó körül bukkant a felszínre. A töredezett gránithegységben továbbá andezit és kvarcit is előfordul. A termőtalaj részben löszös, helyenként gránittörmelékes, mészben rendkívül gazdag, amely segít a borok savtartalmának megőrzésében és hosszú érlelhetőségükhöz is hozzájárul.


 













A pezsgő

A borok mellett a pincészet palackos erjesztésű pezsgők készítéssel is foglalkozik chardonnay, rajnai rizling és pinot noir fajtákból. Az első kísérletek 2008-ban kezdődtek el, azóta a saját alapborokon túl más pincészetek által készített alapborokból is készít palackos erjesztésű pezsgőt.


Bővebben

Ennek a gyártónak jelenleg nincsen terméke.